Hangzó Helikon Fesztivál

Az énekelt vers ünnepe

A Hangzó Helikon-sorozat alkotói húsz éve tűzték ki célul az énekelt versek hagyományának megőrzését és terjesztését. A nagy sikerű fesztiválsorozat következő állomásán, Budapesten találkozhatnak kicsik és nagyok legjelesebb verséneklő művészeinkkel.

Budapest - Vajdahunyad vára

2024. október 5-6.

Program

Október 5. szombat

  • Balassi Bálint (1554–1594) európai rangú magyar reneszánsz költő, Shakespeare kortársa. Ekkoriban a költészet még nem távolodott el a muzsikától, a versek életéhez hozzátartozott az énekelt előadás. Balassi szinte mindenütt utal rá, hogy melyik korabeli magyar, lengyel, török, román, horvát, német vagy olasz dallamra írta verseit. Az „ad notam” jelzések közül mára sokat sikerült megfejteni, vagy legalább alternatív dallammal helyettesíteni a 17–18. századi források vagy a magyar és kelet-európai népi dallamok nyomán. A Musica Historica együttes 1992 óta tartja műsorán a Balassi-énekeket, 1993-ban kazettát, majd 2004-ben dupla CD-t adtak ki e repertoárból, Csörsz Rumen István pedig 2023-ban elkészítette a hangzó összkiadást. A Hangzó Helikon Fesztiválon Balassi szerelmi és vitézi énekeiből adnak válogatást zenekari feldolgozásban.


  • A Rackaláka, ahogy a neve is sejteti a Kaláka együttes, és az 1-ső Pesti Rackák közös produkciója. A műsor gerincét az a dupla album alkotja, amit 2017-ben vettek fel nem máshol, mint Nashville-ben, az ottani stúdió-legendák egyikében.
    Persze, ők maguk is legendák, hiszen a Kaláka egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet remekeinek megzenésítésével; nem beszélve a rackákról, akik a magyar népzenét páratlanul ötvözik az amerikai countryval és blues-al.

    Kezdetben azt gondolták, hogy csupán egyetlen albumot vesznek fel, de úgy belejöttek, hogy kettő lett belőle, így aztán ikrekként tekintenek nashville-i kalandozásuk szüleményeire. Előbb a rackák – a koncertjeiken már kiforrott – számait vették fel, aztán rackakísérettel a Gryllus testvérek szerzeményeit – Kiss Anna, Kányádi Sándor, Weöres Sándor és Szepesi Attila verseivel.

    A mostani koncerten 3 blokkban szólalnak meg majd a dallamot kapott versek külön a Kaláka, az 1-ső Pesti Rackák, majd közösen a Rackaláka előadásában.

Október 6. vasárnap

Gyerek műsor:

  • Művészi hentesmunka vér nélkül, vérre menően.

    Hogyan daraboljuk fel a végtelent? Hát van neki eleje, közepe vége. És az elejének is van eleje, közepe, vége. Meg az eleje elejének is. Meg az eleje eleje elejének is. És így tovább…

    A művészet mindig a végtelent próbálja megfoghatóvá tenni, nincs ez másképpen Gryllus Dániel és Lackfi János közös estjén sem. Ők ketten fülön csípik a végtelent egy ballagó folyóban, Villon apró képeiben, a nem ingyenkonyhás lét-levesben, a hatványozottan szaporodó plüssnyuszikban, a kopaszodás folyamatában, anyós-sárkányokban és egyéb köznapi jelenségekben.

    Vigyázat, kultúramegjelenítést tartalmazhat! Kultúraérzékenyeknek fokozottan ajánlott…

  • A Villő Énekegyüttes népdalénekesekből alakult 1999-ben Budapesten. Tagjai: Dobák Katalin, Horváti Kata, Papp Ágnes, Szabó Ágnes. Hagyományos népdal-összeállítások és feldolgozások mellett az évek során liturgikus dallamokkal bővült repertoárjuk. A magyar nyelvű népénekek, latin nyelvű gregorián énekek, archaikus imádságok világa a népzenének és egyházzenének egyaránt szerves része. A népzene elevenségét, az egyházzene gazdagságát és mélységét ötvözve a népi liturgia élő és hiteles megfogalmazására törekednek. Követve a hagyomány rendjét, közösségi használattal keresik az aktuális és valóságos formákat. Éneklésük tanúságtétel arról, hogyan épül belőlük újjá, miként válik általuk elevenné egy az időtől és helytől független tartalom.

    A mostani koncert apropója a Hangzó Helikon sorozatban, 2006-ban elkészült Magyar népénekek album. A Jáki templomban erről az albumról is felcsendülnek majd a magyar néphagyományban őrzött dallamok.

  • "Kedves Barátaim!

    Szeretetről, szerelemről a mindennapi kenyérről, bódító borokról, örömről, bánatról, gyengeségeinkről, emberi tartásról szólnak dalaink!

    Mindarról, ami különlegessé, egyedivé és megismételhetetlenné varázsolja mindennapjainkat, vagyis értelmet ad rövid földi pályafutásunknak.
     A kérdés mindig az, hogy jól sáfárkodunk-e a ránk bízott lehetőségekkel !

    Örök optimistaként bizakodó vagyok, hogy egyszer mindenki átélheti a vágyott harmóniát azaz az ÉLET SÓJÁT!

    Szarka Gyula"

  • A Zsoltárok Könyve az Ószövetség 150 részből álló imádság- és énekgyűjteménye.  A zsoltárok énekelt költemények, hisz több zsoltárvers elején olvashatjuk a bibliában is, hogy melyik dallamra kellett énekelni. Ezeket a dallamokat sajnos nem őrizte meg kotta, hisz az ókorban még nem volt kottaírás.

    A zsoltárok sok költőt ihlettek parafrázisok, vagy a zsoltárok szellemében írott költemények megírására. Ebbe a sorba illeszkedik ez a Tizenöt zsoltár koncert is. Sumonyi Zoltán írta a verseket, Gryllus Dániel a dallamokat, ezek között több népzenei motívum is felfedezhető.

    A koncert CD változata 1997-ben jelent meg először.

  • A frissen Kossuth-díjat kapott együttes koncertje méltó záróeseménye lesz a 2024-es év utolsó Hangzó Helikon Fesztiváljának. 

    “A Misztrál külön műfajt teremtett. Nemcsak megzenésíti a verseket, de feltölti a korabeli életérzés hímporával, élettel, mélyen átélt emberi tudással, s ennek révén az énekelt versek kereteiből kilép és élő verssé válik, önálló lényként személyes kapcsolatot teremt a hallgatóval, aki e váratlan találkozástól hallgatóból maga is újra élővé, átélővé, zsibongó, új életet megindító lénnyé változik át.”

    Grandpierre Attila csillagász

  • Korpás Éva legújabb gyermekeknek szóló albuma, ill. koncertje, a Piripotty egy olyan világba repíti a kisebbeket, ahol a fantázia segítségével teljesen új perspektívából élhetik át életük eseményeit. Gáti István költő ehhez a lemezhez írt verses meséje nyomán elmesélt történetben természetesen segítségül hívjuk nagyszüleink tudását is- mutassák meg nekünk, hogyan érdemes megbirkózni a hétköznapok kihívásaival. Az elődök üzenetei, tanácsai kiolvashatók népdalaink szövegeiből, csak oda kell figyelni rájuk.

    Maradjunk, éljünk a jelenben, de fontos, hogy ami érték, azt tartsuk meg, és építsük be a jelenlegi életünkbe, mert a gyökér mindig fontos, ebből szökkenünk szárba. Ez a cél ezzel a gyerekműsorral is. Maivá tenni a régi felhasználásával.

    A koncerten lesz közös éneklés és tánc, vigasság, de néha szomorúság is, hiszen mindkettő természetes része az ember életének.

  • A Kaláka-koncerteken a gyerekek nem csak hallgatói, hanem résztvevői is az előadásnak. Mivel a muzsikusok mind a Kodály Zoltán koncepciója szerint tanító, híres Lórántffy zenei általános iskolába jártak, e zenei nevelés igazolói és tudatos használói. A hangversenyeken a bemutatják különleges hangszereiket. Turnéik során más anyanyelvű gyerekek körében is nagy sikerrel játszanak.

    Ezen az alkalmon a Nálatok laknak-e állatok? című album dalai csendülnek majd fel.

Délutáni program:

Az esemény házigazdája:

 Süveges Gergő

Előadók

További programok

  • Házias ízek

    Mindazok, akik megéheznének, számos finomság közül válogathatnak a fesztivál standjainál. Kürtöskalács és lángos is várja a falatozni vágyókat. Emellett a fesztiválon kapható lesz sör, bor, limonádé, üdítő és ásványvíz.

  • Gyermek programok – október 6. (vasárnap)

    Olyan népi fajátékot próbálhatnak ki a gyermekek, mint gólyaláb, csigafuttató vagy a békaugrató . Ezenfelül kézműves foglalkozásokkal, bábjátékokkal, arcfestéssel és kosárhintával készülünk, melyek garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak vendégeinknek.

    A gyermek programok a fesztiválon október 6-án lesznek elérhetőek 10 és 18 óra között.

  • Irodalmi sarok

    A Vadászteremben irodalmi programokkal találkozhatnak a fesztivál részvevői. Nem csupán az énekelt versek jelennek meg a repertoárban, hanem a gyermekeknek szóló legjobb műalkotások is színteret kapnak az irodalmi sarok programjában.

Jegyek

A rendezvény mindenki számára ingyenes.

A Jáki kápolna és Vadászterem helyszínek befogadóképessége limitált, így a beléptetés érkezési sorrendben történik.

Támogassuk együtt a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesületet!

Az október 5-6-án megrendezésre kerülő Hangzó Helikon Fesztiválra a belépés ingyenes, ám gyűjtést szervezünk a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesületnek. A Fortis Hungarorum Kulturális Egyesületet 2014-ben alapította Varga Sándor, a Fehérvári Médiacentrum alapító-hírigazgatója és felesége, a 2020-ban Tamási Áron-díjjal kitüntetett Mihályi Magdolna. Céljuk egy olyan kulturális közösség kialakítása volt akkor és most is, mely nem csak megőrzi és erősíti a Kárpát-medence különböző tájegységein élő magyarság összetartozás-érzését, de bevonja ebbe a közösségbe a fiatal generációt is, továbbörökítve a magyar nyelv és magyar kultúra szeretetét. Tehát - az alapítókat idézve - az egyesület célja hidat építeni magyar és magyar között. Életre hívták többek között a Csíki Versünnepet és a Székelyföldi Verstábort, melyek Varga Sándor 2016-ban bekövetkezett halála után is évről-évre megrendezésre kerülnek, idén már tizenkettedik alkalommal gyűltek össze a legtehetségesebb fiatalok ezeken a rendezvényeken. A Székelyföldi Varga Sándor Verstábor szervezéséért a Magyar Művészeti Akadémia 2016-ban elismerő oklevéllel díjazta a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesületet, az eredetileg székelyföldi szavalóversenyként indult Csíki Versünnepen pedig már évek óta diákok százai vesznek részt Erdélyből, Magyarországról, a Felvidékről, a Kárpátaljáról és a Vajdaságból.

A híd tehát épül, de még hosszú az út, így minden támogatást hálásan fogad az egyesület, amit utalással lehet megtenni (név: Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület, számlaszám: 10918001-00000064-56250000) vagy pedig a helyszínen kézpénzzel.

Megközelítés

Helyszín: Budapest, Vajdahunyad vára

Tömegközlekedési lehetőségek a közelben: 20E, 30, 30A és 230-as jelzéssel ellátott busznak, 70-es és 72-es trolibusznak és az 1-es villamosnak is a közelben van megállója

Parkolás: gépjárművel érkezők a közeli utcákban tudnak parkolni, illetve 12 perc sétára található a Városligeti mélygarázs, mely hétvégén is fizetős

 

Térkép

Galéria

Videók

Támogatóink

Elérhetőségek

info@hangzohelikon.hu